trabant.prokee.hu
Összeszerelés Főoldal Miért? Lakatolás Csiszolás Alapozás Fényezés Összeszerelés
 
 

Miért?

 

Mivel is kezdhetném a bemutatást, mint a nekem legtöbbször feltett kérdés megválaszolásával. A kérdés természetesen így hangzik:

„Miért éppen egy Trabant, hiszen ebből a pénzből már autót is vehettél volna?”

Azt hiszem ez a kérdés minden elárul, mindazokról, akiknek a véleménye megvan régi korunk egyik igazi szimbólumáról.

A válasz az évek alatt nem sokat változott, inkább csak bővült, de hogy mindenki tisztában legyen azzal, miért pont a Trabant, és kíváncsi is rá, azoknak ajánlom a következő sorokat.

Valamikor 1996-1997 környékén kerültem kapcsolatba először a Trabanttal testközelből. Akkoriban egy nagyon jó barátommal, Harsányi Zsoltival, és édesapjával közösen elkezdtünk építeni egy versenyautót.
Kedves barátom édesapja, név szerint Harsányi Attila volt az, akitől a Trabant működését, szervizelését és az apró kis jó tanácsokat megtanultam, és megfogadtam. Ő korábban Trabanttal is versenyzett, és az autó építése közben szinte mindent megtanultunk, amit akkoriban a Trabantról tudnunk kellett, ahhoz, hogy egy igazi versenyautó összerakjunk.

Az első versenyautó után jött a következő, ami ütőképesebb, szebb és jobb is volt, mint az előző, és amelynek építésében szintén szerepet vállaltam, és csakúgy, mint az első autónál a versenypályákon, a szerviz helyeken most is ott voltam.

1998-ban megszereztem a jogosítványomat, de autóm természetesen nem volt. A családi tulajdonban lévő Wartburgunkat tudtam olykor-olykor elkérni, és vezetni, ezért egy idő után szükségesnek éreztem egy saját autó beszerzését.

Mivel anyagilag nem voltam nagyon elengedve, így korlátaim behatároltak voltak, ugyanakkor szívem is húzott a Trabant fele, hiszen az előző 2 év alatt igencsak megszerettem, ezért jött az ötlet, hogy csinálunk egyet nekem is, utcai használatra.

Többen kérdezik a mai napig, hogy az autóim miért pont olyan színűek amilyenek. A szín története a második versenyautóval kezdődik, aminek a színe hosszas válogatás után a ma már ismert narancssárga volt. A szín már akkor is tetszett, ezen kívül a tervben az volt, hogy az én utcai autóm, ugyanúgy fog kinézni, mint az akkori versenyautónk, így a szín eldöntése akkor egy fél percet sem vett igénybe.

 

 

1 2 3 4
1.