Ezek után már csak a kimaradt alkatrészek, a lámpák, a hűtőmaszk és a többi kisebb alkatrész felszerelése maradt ki. A lámpák és a hűtőmaszk szintén az előző autóm hagyatéka, szerencsére ezek megúszták a törést minden gond nélkül. A hűtőmaszk ezen kívül állítólag annyira nevemhez fűződött az idők folyamán, hogy azt már hivatalból is fel kellett, hogy tegyem.
68. Az első maszk
Felszereltem a motorháztetőt is végre a helyére, valamint beszerelésre került a motorháztető nyitó teleszkóp is. A motorteret nyitó bowdent kicsit nehézkes volt szépen és igényesen elvezetni, de a végén erre is sor került.
Hátra volt még az első lökhárító, és a köténylemez felszerelése. A köténylemezbe fényezés előtt felszereltem a ködlámpákat tartó konzolokat, így ezekre csak szépen a helyükre kellett csavarozni a ködlámpákat. Sajnos a lámpatesteket egy kicsit át kellett faragni, mivel a bölcsőtől nem fértek el rendesen.
69. A lökhárító és a köténylemez
Ezek után már csak a helyére kellett őket csavarozni. Ezt a műveletet sem szeretem nagyon, mivel egyedül nem olyan könnyű megoldani ezt úgy, hogy a fényezés is egyben maradjon, de valahogy azért csak sikerült.
70. Az eleje
Nos, az eredmény egy kívülről teljesen 2T kinézetű Trabant, ami az eredeti cél is volt. A kocsi eleje ezzel elkészült. Az utolsó karosszéria alkatrész felszerelése maradt legutoljára. Ez a hátsó szárny volt.
71. Furatok a friss fényezésen
A szárny felszerelése sajnos fúrással jár. Mindig fájó szívvel fogtam meg a fúrógépet akkor, amikor már a lefényezett autón kellett valamit fúrni, hiszen ilyenkor már túl sok hibázási lehetőségem nincsen. A tükrök felszerelésénél, és a most a hátsó szárny felfúrásánál került ez veszély előtérbe. A lyuktávolságok kimérése után jöhetett a fúrógép, majd a hátsó spoiler.
72. A hátsó szárny
A hátsó szárny felkerülésével előjött egy újabb probléma, mivel a csomagtér fedelet tartó teleszkópok nem bírták el a nagyobb súlyt, ezért ezeket ki kellett cserélnem.
Ezzel az autó nagy részben elkészült. Eljött az idő a próbakörre, és ezzel együtt arra, hogy az autó önerőből álljon ki a garázsunkból. A sikeres kiállás után éjféltájban gyorsan neki is estem egy slaggal a kocsinak, mivel a 4 hónapos por már nem mutatott jól az autón.
73. Az első kép tisztán
Már csak a próbakör volt hátra, amit Kasper barátommal együtt tettünk meg, és ami nem volt túl hosszú. Kicsit a régi Komár mopedes időszakomra emlékeztetett, amikor elindultam vele, majd gyalog hazajöttem szerszámért. Itt is ez történt, mivel a két hátsó kerékagy központi anyáját nem húztam meg, így a kerekeket majdnem elhagytuk, de szerencsére erre nem került sor.
74. A végeredmény
Majdnem két évvel azután, hogy az autót darabokra szedtem, végre elkészült a végeredmény. Sok idő eltelt, sok minden megváltozott ez idő alatt, többször is eljött a "feladom korszak", de végül eljutottam a munkám végére.
75. A kész motortér
Itt és most szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik nélkül sosem sikerült volna elkészíteni Mazsolát, a Trabantot.
- Először köszönöm a Családomnak, akik türelmesen vagy türelmetlenül, de elfogadták a hóbortomat, és mindazt a kellemetlenséget, ami azzal járt, hogy az autóm a garázsunkban készült.
- Köszönöm Tibkének, és Kaspernak a segítséget, akik nélkül biztosan nem sikerült volna.
- És köszönöm mindazoknak, akik ezzel, vagy azzal segítették a munkám előrehaladását. A sor, ha nem is végtelen, de elég hosszúra nyúlna.
|