A csomagtartó után a motortér következett, az utasteret pedig a motoralkatrészek festésével párhuzamosan apránként raktam össze.
Az utastér összerakásának legelső lépése a sárvédők, és a doblemezek polifoamozása volt, hogy minél jobb legyen a hang, és a hőszigetelése az autónak.
A sárvédőkre már a csomagtartóban is polifoamot ragasztottam telibe az egész sárvédőn, és ezt elöl is így csináltam. Az ajtók belső oldala, és a tűzfal is szigetelésre került ezzel a módszerrel, valamint, a padlólemezre is elkészültek a mérethelyes darabok a szőnyegek alá.
40. Polifoam a hátsó doblemezen is
Közben a motorral is elkezdtem foglalkozni természetesen. A motort első körben szétszedtem egészen a blokkig, egyedül a főtengely, és a dugattyúk nem kerültek ki belőle.
Az előzőleg felrakott hengerfejet levettem, hogy minél könnyebb legyen a blokkot a helyére emelni majd.
A motor beemelésétől nagyon féltem, mert a motortér fényezést eléggé féltettem, és mint tudjuk a motorbeemelés nem éppen egy motortér kímélő dolog. Ráadásul nem rendelkezem motorkiemelő készülékkel, így csak a kézi erő jöhetett szóba.
41. A kibélelt motortér
A motor beemelése előtt némi elővigyázatosságból szivaccsal kibéleltem a motorteret, ami ugyan teljes védelmet persze nem nyújt, de valamit véd, ha esetleg szükséges lenne.
A motorra mindent felszereltem, amit a helyén már túl nehéz lett volna a helyére tenni, és csak ezek után tettük a motort a helyére. A motor a váltóval együtt került be a helyére, többek szerint is így volt a legnagyobb esélyem, hogy ne sértsem meg a fényezést.
42. Helyén van a motor, és a váltó
Idő közben elkészült a krómozott szelepfedelem is. Krómozás előtt lecsiszoltam, utána elvittem a fémcsiszolóhoz políroztatni, majd csak ezek után került a krómozó műhelybe, és végül vissza hozzám. Miután beszereltem, felkerült rá a kis kartergáz szűrő is.
43. Felkerült a krómozott szelepfedél is
Miután a motor a helyén volt, elkezdhettem összeszerelni motor többi alkatrészét, valamit az egész motorteret. Végre valóban helyére került a hengerfej, és próbából a karburátorról is készült egy fotó gyorsan.
44. Helyén van a hengerfej
<Előző oldal |